|
|
03; Helyzetjelentés telefonról 2014.05.23. 14:54, Noelle
Majd később megformázom
Arra jöttem rá, hogy vészesen közeledik a nyár. Szeretem a nyarat, a meleget, a strandot, szeretek lengén öltözni, és semmivel sem törődve élvezni a szabadidőt és fagyit enni. Csupán arról van szó, hogy még nem állok készen rá. Nem vettem fürdőruhát, nincsenek nyári cuccaim, de ezek bőven eltörpülnek a feledés és a változás félelme mellett. (Tiszta Augustus Waters vagyok emberek:D) Tegnap rá kellett döbbennem, hogy összesen kettő alkalmam van tenni azért, hogy felkeltsem az Ő érdeklődését. Összesen kettő edzés lesz még a szünet előtt, plusz az évadzáró gála, de az elég lehetetlen szituáció lenne. (na, nem mintha úgy tervezném, hogy majd a további két lehetőség egyikét is ki fogom használni.) Szóval ennek itt vége is lesz pár nap múlva, és ami a legjobb, hogy úgy, hogy el sem kezdődött. Ez alatt persze a harcot értem, azaz rengeteg lehetőséget szalasztottam el akár személyesen vagy facebookon, és nyilvánvalóan nem adtam bele mindent. Konkrétan semmit nem tettem azért, hogy legyen oka engem megjegyezni, egy nyár pedig hosszú idő, és kétségkívül a változás leg intenzívebb időszaka.
Pár napja tesiórán osztályozták a ziccer dobást. Minimum az osztály 3/4-e utál kosarazni, köztük én is. Nagyjából ennek a ténynek megfelelő jegyek születtek, habár én ez alól kivétel vagyok, mert ötöst kaptam. Furcsa módon hamar sorra kerültem, pedig hátul vagyok a névsorban így az óra többi részét a földön ülve énekléssel töltöttem Nikivel, Mesivel és Bonoval. Mesi hirtelen felvetette a Dávid témát, és mivel ő elég bevállalós, mindenkit ismer, és szeret beleavatkozni mások dolgába, költői hangsúllyal megkérdezte tőlem, hogy szeretném-e, ha beszélne vele. Nem tiltakoztam, mert tudtam, hogy magamtól úgyse tennék semmit, de nem is buzdítottam, hiszen már voltak rossz tapasztalataim ehhez hasonlító 'ráírok és összehozlak vele' esetekben. Jó, persze az régen volt és kisebbek, meg éretlenebbek, meggondolatlanabbak (nem mintha most olyan nagyon okosak lennénk.) voltunk. A beszélgetés után arra jutottam, hogy örülnék, ha ráírna, de biztos voltam benne, hogy el fogja felejteni. Hát igen, Mesi mindent elfelejt. Általában én szoktam mindenre emlékeztetni, de legtöbbször én is mindent elfelejtek, szóval képzelhetitek. Ma angolon próbáltam rá emlékeztetni, de furának és kínosnak tartottam csak úgy előállni vele, ezért csak jeleket próbáltam adni. Rajzoltam 'D' betűt a kézfejemre és megkérdeztem honnan ismeri. Fogalmam sincs, hogy értette-e.
Ezen kívül a kémia tanár nagyon megszívatott minket, mert új anyagot vettünk (senki nem fogta fel.) és az utána lévő órán rögtön dolgát íratott belőle. Egyre jobban utálom azt a nőt.. Technikán batyukat készíttettek velünk dekorációnak a ballagásra. A tanár ott hagyott minket egyedül, amiből az lett, hogy sisakot és köpenyt csináltunk magunknak (én voltam a Terítő-nő.) a rendelkezésre álló anyagból, az elkészültekkel pedig nekiálltunk kidobósozni. :)
Végül szeretnélek titeket emlékeztetni arra, hogy az oldalnak vannak menüpontjai. Jobb oldalt találjátok meg őket a 'when we're' nevű modulban. (mindezt azért, mert kértem egy kritikát, és az író nem vette észre őket. :D)
| |
|
|
i don't care |
Néha úgy érzem más vagyok mint a többiek, néha pedig teljesen beleolvadok a szürkeségbe. Pozitívnak, mosolygósnak, energikusnak vallom magam, de sokszor éppen az ellenkezője igaz rám. Imádom a nyüzsgést, a pörgést, de vannak napok amikor inkább csak bezárkóznék egy jó könyvvel (meg egy kis nutellával, esetleg fagyival vagy étcsokival) és felszívódnék a valóságból, hogy a saját kis tökéletes világomban lehessek ahol minden úgy történik ahogy én akarom. Kreatív ember vagyok akinek mindig van valami ötlete, amit meg is próbál megvalósítani. Viszont álltalában túl hamar feladom. Imádom a színes, izgalmas, változatos dolgokat, épp úgy mint a fekete-fehér, borús magányt. Állandóan zenét hallgatok és énekelek hozzá. (1D; 5sos; K-pop; Mashupok + szinte bármilyen pop/rock) Álltalában szeretek művészkedni, rajzolni, festeni, írni, de megesik, hogy semmi kedvem hozzá. Gördeszkázni és táncolni mindig imádok, mondhatni a tánc az életem. Najó, ez túl nagy szó.. Inkább úgy fogalmazom meg, hogy táncos szeretnék lenni, vagy valami hasonló:D (Esetleg műsorvezető, de na, most nem ez a lényeg.) Szeretek utazni, érdekelnek az idegen kultúrák (Japán, Dél-Korea), az idegen nyelvek és nagyon szeretek angolul beszélni.. Meg japánul, amennyit tudok. YouTube rajongó vagyok, meg Otaku is, szóval nagyon szeretek animézni. Hát, nagyon nagy vonalakban ez lennék én.:) Tovább >>
legutóbb frissítve: 2014.07.06. Noelle
|
|
what people say |
Nem szeretnék mindenféle idióta szabályt kitalálni és nem áll szándékomban senki kreativitását korlátozni.:D Szóval ha bármit meg szeretnél osztani akkor hajrá. Halkan hozzáteszem még, hogy nagyon jól esik ha írtok és válaszolhatok rá. Ja és Noelle vagyok.. vagy valami hasonló.
|
|
|
|
|