|
|
04; Nincs címötletem2014.05.27. 14:36, Noelle
Táncon most nagyon készülünk az évadzáró gálára. Minden csapat térformázik, és már csak az utolsó simítások vannak a koreókban. Hát, így van ez nálunk is. Most szombaton volt egy extra óránk, ugyanis még régebben el kellett halasztani egyet, Steve-ék fellépése miatt. Szóval mi most szombaton kezdtük el összeállítani a műsort. Úgy szoktuk csinálni, hogy az év során megtanult táncokat/táncok egy részét összerakjuk, és így lesz egy hosszú. Az első három táncnál a 3. sorban állok, majd a 4.-re jövök legelőre. Ezzel nem is lenne semmi bajom, mert az első sorban összesen két ember áll, elméletileg viszonylag szélen, a másodikban pedig a törpék. Szóval semmi által nem vagyok takarásban. De. Drága Eszti (az első sorból) egyszerűen nem képes megtartani a térformát, és végül mindig az történik, hogy tökéletes pontossággal kitakar. Őszintén azt sem értem, hogy miért van az első sorban, ha nála sokkal jobb táncosok is vannak, (itt nem magamra gondolok.) de mindegy. Már szóltam neki, hogy ez így nem okés, de semmin sem sikerült változtatnia. Én viszont nagyon szeretnék látszani, az király lenne, ha az előadás után Dávid odajönne és mondana pár szót. :) Meg nem csak ezért, hanem eleve jövőre már hozzájuk fogunk járni táncra és szeretnék jó benyomást tenni. Egyébként ettől egyelőre egy kicsit félek is. Most én vagyok a legidősebb a csoportban, ott meg én lennék a legfiatalabb, meg eleve hova álljak be bemelegítéshez? Perpillanat ott állok legelől a Bonoval meg a Dorcival, és szerintem elég nagy parasztság lenne oda befurakodni, de hátul állni semmiképpen nem szeretnék.
Ja, a gála egyébként most vasárnap (Június. 1.) lesz, szóval elég zsúfolt a hétvégénk. Csütörtökön megyünk egy hajókirándulásra (elmarad a kémia:DD) a Diákönkormányzati nap alkalmából. Most jut eszembe, én is DÖKös vagyok, tehát lehet, hogy lesz egy kis plusz feladatom is. Utána pénteken reggel indulunk osztálykirándulásra és szombaton érkezünk vissza, aztán meg még megyek a Bravo Otto-ra is. Másnap ugye meg kelés van, mert fél kilencre oda kell érnünk a gálára. Ma pedig hamarosan indulok moziba, még a szülinapom alkalmából, meg veszünk fürdőruhát, meg pár nyári cuccot.^^
Ezen kívül kiolvastam a Csillagainkban a Hibát. Valami eszméletlen jó könyv volt, kár, hogy vége lett, még olvastam volna. Érdekes, hogy a Szent Johanna Gimi óta ez volt az első olyan könyv, ami után egy darabig ürességet éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. (ugye a könyv olvasása.) Azért tartom furcsának, mert ez csak egy egykötetes regény volt, amit pár nap alatt el lehet olvasni, az SzJG ugye meg nyolc részes. Na, mindegy. A lényeg, hogy mindenkinek nagyon ajánlom, hogy olvassa el még a mozifilm előtt. (Június 5.)
Ha érdekel a térformánk rajza, illetve a Csillagainkban a Hiba filmelőzetes, akkor katt a bővebbenre. :)
Ez lenne itt az első térforma, az első három tánchoz: (nagyobb méretért: jobb klikk - kép megnyitása új lapon )
Aztán ha ez lement átvándorlunk ebbe az alakzatba: (nagyobb méretért: jobb klikk - kép megnyitása új lapon)
Csillagainkban a Hiba official előzetes, magyar felirattal: (már előre tartok a szinkrontól.. ja, és ne felejtsétek el bekapcsolni a feliratot!)
| |
|
|
i don't care |
Néha úgy érzem más vagyok mint a többiek, néha pedig teljesen beleolvadok a szürkeségbe. Pozitívnak, mosolygósnak, energikusnak vallom magam, de sokszor éppen az ellenkezője igaz rám. Imádom a nyüzsgést, a pörgést, de vannak napok amikor inkább csak bezárkóznék egy jó könyvvel (meg egy kis nutellával, esetleg fagyival vagy étcsokival) és felszívódnék a valóságból, hogy a saját kis tökéletes világomban lehessek ahol minden úgy történik ahogy én akarom. Kreatív ember vagyok akinek mindig van valami ötlete, amit meg is próbál megvalósítani. Viszont álltalában túl hamar feladom. Imádom a színes, izgalmas, változatos dolgokat, épp úgy mint a fekete-fehér, borús magányt. Állandóan zenét hallgatok és énekelek hozzá. (1D; 5sos; K-pop; Mashupok + szinte bármilyen pop/rock) Álltalában szeretek művészkedni, rajzolni, festeni, írni, de megesik, hogy semmi kedvem hozzá. Gördeszkázni és táncolni mindig imádok, mondhatni a tánc az életem. Najó, ez túl nagy szó.. Inkább úgy fogalmazom meg, hogy táncos szeretnék lenni, vagy valami hasonló:D (Esetleg műsorvezető, de na, most nem ez a lényeg.) Szeretek utazni, érdekelnek az idegen kultúrák (Japán, Dél-Korea), az idegen nyelvek és nagyon szeretek angolul beszélni.. Meg japánul, amennyit tudok. YouTube rajongó vagyok, meg Otaku is, szóval nagyon szeretek animézni. Hát, nagyon nagy vonalakban ez lennék én.:) Tovább >>
legutóbb frissítve: 2014.07.06. Noelle
|
|
what people say |
Nem szeretnék mindenféle idióta szabályt kitalálni és nem áll szándékomban senki kreativitását korlátozni.:D Szóval ha bármit meg szeretnél osztani akkor hajrá. Halkan hozzáteszem még, hogy nagyon jól esik ha írtok és válaszolhatok rá. Ja és Noelle vagyok.. vagy valami hasonló.
|
|
|
|
|