|
|
05; Kedves2014.05.29. 20:31, Noelle
Hétvégén biztos nem leszek!
Tegnap előtt voltam moziban a Bonoval. A Godzillát néztük meg. Én nagyon szeretem a katasztrófafilmeket, ezért eleve szimpatikus volt, viszont koránt sem gondoltam, hogy ilyen jó lesz. Úgy voltam vele, hogy majd lesz a Godzilla, aki megtámadja az emberiséget, harcolnak, és végül mi győzünk. De nem! A filmnek nagyon jól kitalált története van, a színészek is nagyon jól játszanak, na meg alapjában véve nagyon szépen lettek megcsinálva a "szörnyek", meg a veszélyes jelenetek. Izgalmas volt, változatos és nem kiszámítható. Szépen lassan derülnek ki a dolgok egészen az elejétől, vannak benne csavarok és pár megijedős rész is. Nagyon élveztem, a film felkerült a kedvenceim közé. :) Még aznap beszéltem a Krisztivel, (osztálytárs) és azt mondta, hogy úgy vágódhatok be a Dávidnál, ha sokat beszélgetek vele, és majd idővel megkedveli a személyiségemet, ezáltal ő is keresni fogja a társaságomat. Ez miatt próbáltam elhatározni magamat, mert hát elég logikusan hangzik. Szóval, a film vége felé eszembe jutott, hogy ha hazaértem ráírok és csak úgy random elkezdek vele beszélgetni, hogy milyen napja volt, nekem milyen volt.. Viszonylag bátor is voltam, mert az járt a fejemben, hogy tudok mesélni a mai napomról. El akartam mondani, hogy moziban voltam, mert ebből nagyon jól el lehet indulni, (kinek milyen filmek jönnek be, kedvencek, színészek stb.) plusz biztos voltam benne, hogy az is egy előny, hogy alapjában véve fiús filmet néztem.. Na, igen. Írtam is neki facebookon, de amilyen szerencsém van utána rögtön kijelentkezett. Komolyan, mindig ez történik. Eddig akármikor le akartam nyomni az entert, hogy beszélgetést kezdeményezzek, abban a pillanatban kilépett. 20 perccel később látta az üzenetemet (egy sziát.) de akkor már (khm nem káromkodunk.) nem akart visszaírni, pedig online voltam. Király.
Ezek után másnap volt edzés. Eszembe jutott, hátha majd élőben megkérdezi, hogy mit akartam tőle facebookon. Én legalábbis a helyében simán megtettem volna ezt a lépést bárkivel szemben, szerintem ez olyan alap udvariasság. Áh, nem. Ő köszön, rám se néz és megy tovább. Édes vagy Dávidka.
Ma voltunk ugye a hajókiránduláson. Nem volt semmi extra, a Kopaszin felszálltunk a hajóra és az elvitt minket a Margit-szigetig. Közben kisgyerekek olvastak fel nekünk információkat, de senki se hallotta őket, ment az üvöltés a hajó felső részén folyamatosan. Nagyon jól elvoltunk. :) Utána még a Kopaszin voltunk pár órát és hazajöttünk.
Voltunk még vásárolni, vettünk egy csomó nyári cuccot, de mivel holnap osztálykirándulás, be kéne pakolnom.. Szóval majd a következő poszt bővebbenjében lesz. xx
| |
|
|
i don't care |
Néha úgy érzem más vagyok mint a többiek, néha pedig teljesen beleolvadok a szürkeségbe. Pozitívnak, mosolygósnak, energikusnak vallom magam, de sokszor éppen az ellenkezője igaz rám. Imádom a nyüzsgést, a pörgést, de vannak napok amikor inkább csak bezárkóznék egy jó könyvvel (meg egy kis nutellával, esetleg fagyival vagy étcsokival) és felszívódnék a valóságból, hogy a saját kis tökéletes világomban lehessek ahol minden úgy történik ahogy én akarom. Kreatív ember vagyok akinek mindig van valami ötlete, amit meg is próbál megvalósítani. Viszont álltalában túl hamar feladom. Imádom a színes, izgalmas, változatos dolgokat, épp úgy mint a fekete-fehér, borús magányt. Állandóan zenét hallgatok és énekelek hozzá. (1D; 5sos; K-pop; Mashupok + szinte bármilyen pop/rock) Álltalában szeretek művészkedni, rajzolni, festeni, írni, de megesik, hogy semmi kedvem hozzá. Gördeszkázni és táncolni mindig imádok, mondhatni a tánc az életem. Najó, ez túl nagy szó.. Inkább úgy fogalmazom meg, hogy táncos szeretnék lenni, vagy valami hasonló:D (Esetleg műsorvezető, de na, most nem ez a lényeg.) Szeretek utazni, érdekelnek az idegen kultúrák (Japán, Dél-Korea), az idegen nyelvek és nagyon szeretek angolul beszélni.. Meg japánul, amennyit tudok. YouTube rajongó vagyok, meg Otaku is, szóval nagyon szeretek animézni. Hát, nagyon nagy vonalakban ez lennék én.:) Tovább >>
legutóbb frissítve: 2014.07.06. Noelle
|
|
what people say |
Nem szeretnék mindenféle idióta szabályt kitalálni és nem áll szándékomban senki kreativitását korlátozni.:D Szóval ha bármit meg szeretnél osztani akkor hajrá. Halkan hozzáteszem még, hogy nagyon jól esik ha írtok és válaszolhatok rá. Ja és Noelle vagyok.. vagy valami hasonló.
|
|
|
|
|