A Bravo Otto idén aznap került megrendezésre amikor mi hazajöttünk az osztálykirándulásról, de én nagyon el akartam menni. Szerencsére sikeresen megfűztem Bonot meg Andit, hogy jöjjön el velem attól függetlenül, hogy aznap éjjel kb. semmit sem aludtunk és mindenki hulla fáradt volt. Ez volt életem első ilyesmi rendezvénye, (Koncert, díjátadó? Minek nevezzem?) és azt kell mondjam, hogy nagyon is élveztem, csak a drága barátnőim voltak kicsit unalmasak. Nem arról van szó, tényleg, én szeretem őket meg minden, csak egyszerűen képtelenek voltak feloldódni és végig csak fapofával álltak. Én meg azért mentem oda, hogy jól érezzem magam. Szerencsére egy elég hangos, fangirlekből álló társaság mellett kötöttünk ki végül, (Eleinte pár toronyház mögött álltunk, utána részeg idióták mellett, majd pedig cigit letenni nem bírók közelében. Nincs bajom azzal, ha valaki dohányzik, de könyörgöm, egy 2000 fős tömeg közepén!?) így nem éreztem furcsán magam, ha csápolni vagy ugrálni, esetleg sikítani volt kedvem, megtettem. Ja, egyetlen zavaró dolog volt még. Az volt meghirdetve, hogy az egészet 20:00-kor kezdik el. Aha, persze. Minimum egy órát kellett ott állni és várni és várni és várni.

Éjszaka a lányok nálam aludtak, ugyanis másnap korán reggel menni kellett az idei Black Time-os évadzáró gálára. Szokás szerint minket a lehető legkorábbi időpontba osztottak be. (y) Nem emlékszem, hogy írtam-e, de az volt a tervem, hogy majd miután mi is, és Dávidék is táncoltak, odamegyek beszélgetni hozzá. Ez ilyen búcsúzásféle lett volna a számomra, ugyanis egész nyáron nem fogom látni valószínűleg. Ilyen "lesz, ami lesz, már úgyis mindegy" alapon akartam odamenni hozzá dumálni, csak ilyen általános dolgokról. Áh, milyen szépen el lett tervezve az egész. De hát mi történik? Őket egy másik időpontba osztották be, így még csak látni se láthattam. Ez annyira jellemző, mindig valami ilyesmi történik. Eléggé elment a kedvem az egésztől, de rájöttem, hogy ha azt akarom, hogy feljebb kerüljek a Dávidhoz, akkor azért jól kéne táncolni. Szóval gondoltam kimegyek a Klauzál Ház kertjébe gyakorolni, azon az ajtón ahol tavaly mentünk ki, MAJD BE, ugyanezzel a céllal. Teljesen egyedül voltam kint, és táncoltam vagy 20 percet, és mivel nem vittem magammal semmit, és nem tudtam mennyi az idő, gondoltam ideje visszamenni. Ja, csak éppenséggel az ajtó zárva volt, nálam meg nem volt telefon. Sikeresen kizártam magam. (y) 3x is megpróbáltam átmászni az eléggé magas drótkerítésen. Egyszer sem jött össze, ráadásul meglátszottak az erőlködéseim a nadrágomon. Egy ideig még lézengtem és gondolkodtam, hogy hogyan juthatnék vissza. Végül leültem az ajtó elé és addig kopogtattam amíg egy lány végre észrevett. (ez kb. 10-15 percbe telt..) Szólt a tanáromnak, aki nagyon cuki volt, nemhogy beengedett volna, inkább a zárt ajtón keresztül kérdezgette vigyorogva, hogy nem fázom-e trikóban. Végül azért beengedett. Lement a gála, aztán hazamentünk.

A mai napom eléggé unalmasra sikeredett. Már minden diák és tanár is nagyon fáradt, eléggé érződik, hogy itt az évvége, konkrétan semmit sem csinálunk. Az edzéseknek is vége van, tehát az összes nyomorult délutánom is szabad. Egész nap csak a matracomon feküdtem és bőgős zenét hallgattam. Csak arra tudtam gondolni, hogy az egész Dávid ügyet elcsesztem és már mindennek vége.

Ha érdekel pár depis szám, ami ma a kedvencem lett, akkor kattincs a bővebbenre:D

Van még két szám, amik nem feltétlenül szomorúak, csak számomra. Erről a két számról mindig ő jut eszembe, semmi/senki más. Egyszer kirakta őket facebookra, azóta imádom őket, és azóta imádom a house zenét. <3