Egyre jobbak a címek, nem? Mindegy, legalább a gyomorgörcsök már elmúltak, tettem érte, hogy ne tudjak menni táncolni. Persze nem direkt, csak történt egy kis baleset, ami miatt most nem nagyon tudok mozogni. Nem kell olyan nagyon súlyos dologra gondolni, nem vagyok ágyhoz kötve, járni is tudok, meg a kezeimet használni, (bár a balt eléggé korlátozottan) csak hát a futás, a tánc, a gördeszkázás, és mindenféle sport nem nagyon megy, mert eléggé üvöltenék közben a fájdalomtól. Szóval tegnap a többiekkel megint lementünk a mi kis törzshelyünkre. Jött velünk egy számomra teljesen ismeretlen lány is, Barbi a facebookon ismerte meg, és most találkoztak. Egyébként nagyon aranyos. (: Egy darabig ültünk, meg beszélgettünk, de ez nem volt egy izgalommal teli tevékenység. Mondtam a többieknek, hogy elmehetnénk abba a fagyizóba ahol pár napja voltunk, és mivel az ott egy ilyen dombos környék, (persze lebetonozva) ezért pont jó egy longboardhoz. Felmásztunk a tetejére, majd a többiek lementek, hogy mikor leérek az aljára, és egy kicsit lelassulok, hogy le tudjak szállni, akkor elkapják a deszkát. Hát igen, ez volt a terv. Még a domb felénél sem jártam, de már olyan gyorsan mentem, mint még soha. A gördeszka beremegett alattam, és nagyon nehéz volt irányítani. Eléggé megijedtem, mert hát ez a sebesség még csak nőni fog, és szinte biztosra vettem, hogy el fogok esni. Ezért inkább megpróbáltam leszállni. Akkorát estem, mint még ezelőtt semmikor, semmivel. A trikóm szétszakadt, a fél hátam felhorzsolódott, a térdeim is (az egyik elég rendesen, egészen a húsig), a derekam, meg a bal könyököm. A rózsaszín pólóm szinte teljesen pirosra és szürkére színeződött, továbbá az összes seb őrülten vérzett. Úgy néztem ki, mint egy zombi. Az esés után egy ideig még nem éreztem semmit, amikor felkeltem nevettem, aztán megláttam a többiek arcát, ahogy szörnyülködve végignéznek rajtam. Hát én is megtettem, és azonnal pánikba estem. Segítettek visszamenni a helyünkre, ott lemostam magam, meg egy anyuka bekent fertőtlenítő krémmel. Eléggé kellemetlen szituáció volt, mindenki körénk gyűlt.  Legszívesebben üvöltöttem volna, annyira fájt.

Az éjjelem csak rosszabb volt, sehogy sem sikerült elaludni. Akárhogy feküdtem, a hátamon lévő seb szörnyen fájt, a bőröm égett, viszont nagyon fáztam, a hideg rázott folyamatosan. Olyan fél kettő körül fogtam magam és leültem a padlómon lévő matracomra és nekidőltem a radiátornak. Így elvoltam egy darabig, próbáltam elterelni a figyelmemet a fájdalomról. Legfőképpen azon gondolkodtam, hogy mi történne, ha Dávid online lenne, én meg ráírnék. Ezer féleképpen elképzeltem a dolgok alakulását, az összes a Szent Johanna Gimis éjjeli Reni - Cortez beszélgetésre emlékeztetett. Egy idő után (három óra körül) elfeküdtem a matracon és végre elaludtam, de négykor már megint ébren voltam. Arra keltem, hogy hányingerem van, rögtön rohantam is kifelé. Ezt még párszor eljátszottam, (közben el-elaludtam) majd egyszer csak a wc mellett ülve arra lettem figyelmes, hogy anyának szól az ébresztője. Ez után már nem aludtam vissza.

A mai napom kellemesen telt. Bekötöttem a sebeket, és így mentem el a többiekkel csavarogni délután. Leginkább egy ilyen pszichopata korházas anime gyilkosra hasonlítottam. Csak egy kis vér hiányzott. Elkísértek a kurzusra is, hogy beszéljek a tanárral. Nagyon megértő volt, ennek örültem. Annak viszont kevésbé, hogy nem futottam bele Dávidba, pedig 100%, hogy megkérdezte volna mi történt. Amikor valami érdekes történik velem, vagy mondjuk az átlagosnál szebbnek érzem magam akkor sosem találkozunk. Bezzeg, amikor zsíros a hajam, mosásban vannak a jó cuccaim, fáradt vagyok és karikásak a szemeim akkor mindig...