|
|
08; Csillagainkban a Hiba2014.06.10. 13:08, Noelle
Sajnálom, hogy pontosan hat napig nem írtam semmit, de mondhatjuk úgy, hogy kb. nem is volt miről. Jó, oké, nyilván nem egész nap bent kuksoltam a szobámban, csak leginkább olyan dolgok történtek, amiket csak pár mondatban tudok kifejteni. Először is szombaton voltam egy ilyen gyorsulási versenyen, a pesti rakparton. Illetve én nem a parton voltam, hanem a VIP hajón. Igazából nem nagyon érdekelt a verseny, de ingyen osztogatták a VIP jegyeket, így hát elmentünk. Az egészet egy tortilla chipses cég (PocoLoco) rendezte, ami annyit jelentett, hogy a hajó tele volt chipssel meg szószokkal, amiből ingyen ehettünk annyit-amennyit akartunk. Plusz volt egy büfé rendes kajákkal, amivel szintén ez volt a helyzet. Délben jött egy másik, nagyobb hajó, ami körbevitt minket a Duna budapesti szakaszának a nagy részén. Na, annak a hajónak a nyitott részén nem volt tető, szóval már most eléggé barna vagyok. :) Aznap este még elmentünk a Bono szülinapja alkalmából a LaserForce arénába lézerlabirintusozni. Nem mondom, hogy rossz volt, vagy unalmas, de igazából nem nagy szám. Van egy elég jó tükörlabirintus, (nem olyan gagyi, hogyha lenézel az aljára, akkor látod az utat.) ami nekem elég nehezen ment, soha nem találtam ki elsőre, sőt sokszor az elején lyukadtam ki. Ha az ember kiért a labirintusból, akkor egy olyan folyosós részre került ahol a falakról lézerek jönnek, és azok alatt/felett kell úgy átmenni, mint egy ninja. Ez elég jól ment, pedig egyáltalán nem vagyok hajlékony, meg semmi ilyesmi.
Vasárnap végre sikerült eljutnom a Csillagainkban a Hiba filmre moziba. Az Alleeban néztük meg az Anettel, a Petrával meg az Anett anyukájával:D Petrán kívül mind olvastuk a könyvet is, tehát nekünk komoly elvárásaink voltak. És hát azt kell mondanom, hogy nem csalódtunk. Valami nagyon jó lett a film. A színészeket tökéletesen választották meg. Passzolnak is a könyvhöz, egymáshoz is, na meg persze eszméletlenül játszanak. Aminek még nagyon örültem, (minden nerdfighterrel együtt) hogy abszolút könyvhű lett a film. A fontos idézetek szóról szóra vannak benne, és végül is nem hagytak ki olyan sok mindent. Azt még viszont hozzátenném, hogy a felirat pocsék. Nem is a helyesírási hibákkal volt bajom, hanem egyszerűen beszélnek a szereplők és mást írnak ki. Ez se zavart volna a kisebb részeknél, de könyörgöm, ha az amerikaiak meghagyták rendesen Augustus metaforás idézetét, akkor a magyaroknak miért kell átírni!? A szlengesítés meg a másik. Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy Hazel meg Gus korántsem olyan szavakkal kommunikálnak, hogy "Nincs gáz." Na, mindegy, a lényeg, hogy az eredeti film nagyon jó lett, kiváltja az érzéseket stb. Azért elég jó érzés, amikor moziban ülsz és hallod, hogy az összes ember előveszi a zsebkendőjét akkor, amikor te.. Habár a This is Us-os mozizást nem múlta felül, azért ez is nagyon jó élmény volt.
Jaj, és még egyszer bocsánat, hogy ennyi ideig nem írtam. Ilyenkor mindig bűntudatom van, főleg, hogy pont hétvégén, hiszen akkor jöttök a legtöbben.. Én mondjuk pont hétköznap érek rá általában, de mindegy. (oké, ez most pont nagyon nem igaz.) + most hogy apánál vagyok így csak ilyen korán tudok postolni mert itt sajnos nincsen külön szobám.. Azt nem tudom még, hogy akkor mi lesz, amikor olyan fülledt meleg lesz bent a lakásban is, akkor sokszor fogja magát a gép és leáll. Szóval sok szerencsét nekem.
Írjátok meg chatbe, hogy érdekelnek-e titeket ilyen vásárlásos bejegyzések, mert csak akkor írom meg:D
| |
|
|
i don't care |
Néha úgy érzem más vagyok mint a többiek, néha pedig teljesen beleolvadok a szürkeségbe. Pozitívnak, mosolygósnak, energikusnak vallom magam, de sokszor éppen az ellenkezője igaz rám. Imádom a nyüzsgést, a pörgést, de vannak napok amikor inkább csak bezárkóznék egy jó könyvvel (meg egy kis nutellával, esetleg fagyival vagy étcsokival) és felszívódnék a valóságból, hogy a saját kis tökéletes világomban lehessek ahol minden úgy történik ahogy én akarom. Kreatív ember vagyok akinek mindig van valami ötlete, amit meg is próbál megvalósítani. Viszont álltalában túl hamar feladom. Imádom a színes, izgalmas, változatos dolgokat, épp úgy mint a fekete-fehér, borús magányt. Állandóan zenét hallgatok és énekelek hozzá. (1D; 5sos; K-pop; Mashupok + szinte bármilyen pop/rock) Álltalában szeretek művészkedni, rajzolni, festeni, írni, de megesik, hogy semmi kedvem hozzá. Gördeszkázni és táncolni mindig imádok, mondhatni a tánc az életem. Najó, ez túl nagy szó.. Inkább úgy fogalmazom meg, hogy táncos szeretnék lenni, vagy valami hasonló:D (Esetleg műsorvezető, de na, most nem ez a lényeg.) Szeretek utazni, érdekelnek az idegen kultúrák (Japán, Dél-Korea), az idegen nyelvek és nagyon szeretek angolul beszélni.. Meg japánul, amennyit tudok. YouTube rajongó vagyok, meg Otaku is, szóval nagyon szeretek animézni. Hát, nagyon nagy vonalakban ez lennék én.:) Tovább >>
legutóbb frissítve: 2014.07.06. Noelle
|
|
what people say |
Nem szeretnék mindenféle idióta szabályt kitalálni és nem áll szándékomban senki kreativitását korlátozni.:D Szóval ha bármit meg szeretnél osztani akkor hajrá. Halkan hozzáteszem még, hogy nagyon jól esik ha írtok és válaszolhatok rá. Ja és Noelle vagyok.. vagy valami hasonló.
|
|
|
|
|