Megint eljött egy év vége, és igen, megint nagyon hamar. Komolyan, tisztára úgy érzem, mintha minden egyes nappal csak gyorsabban telne az idő. Annyira közelinek tűnik a tavalyi ballagás, amikor szinte az egész osztály együtt sírt, mert elég sokan kiléptek a közösségünkből. De ha saját magamra gondolok, akkor meg olyan távoli az egész. Még soha nem változtam ilyen sokat, ennyire rövid idő alatt. Ha egymás mellé állnánk az egy évvel ezelőtti énemmel, szerintem senki nem tudná megmondani, hogy egy azon személy vagyunk. Najó, talán, de azt, hogy egy év van közöttünk.. :D Visszatérve a témára. Nekünk egy eléggé összetartó osztályközösségünk van szerencsére, kb. mindenki szeret mindenkit, vagy legalábbis elviseli. Csak sajnos rengetegen mennek el folyamatosan. Nem tudok olyan évet mondani, amikor nem vesztettem el minimum az egyik legjobb barátnőmet. Jó, nyilván tartjuk a kapcsolatot,(Anettel legfőképpen) de én úgy érzem, hogy egy külföldön, vagy kb. 200km-re lakó barátokkal már nem ugyanaz a helyzet.  Én nem tudom a legjobb barátaimnak hívni őket, hiszen már új barátaik vannak, nem én leszek az első aki eszükbe jut, hogy megosszák vele a problémáikat, nem tudnak minden pillanatban itt lenni, hogy segítsenek, és én sem tudok ott lenni velük folyamatosan. Akárki akármit mond, én ebben biztos vagyok, és szerintem ez így egészséges, akármennyire fájdalmas is. Sajnos idén is el kellett köszönnöm az egyik legjobb barátnőmtől, Noémitől. Bocsánat, javítom. Bono a testvérem volt. Az anyukájával lakott itt, Budapesten, de az elmúlt egy évben az anyja teljesen begolyózott. Elég komoly történet, és még én sem tudom teljesen. A lényeg az, hogy annyira megromlott a kapcsolatuk, hogy kb. beszélő viszonyban sincsenek. Nem beszélték meg a problémákat, (Bono akármennyire is próbálkozott) sőt az anyja elég durva dolgokat vágott a fejéhez. Tudjátok, olyan szintűeket, amire az ember annyit tud válaszolni: "Bocs, hogy megszülettem!" Már egy ideje ez a helyzet, és már nem bírta tovább. Szóval az apukájához költözik Kapuvárra, aminél messzebb helyen már szinte nem is lehetne tőlünk. És még neki van bűntudata, mert úgy gondolja, hogy cserben hagy minket.. Nagyon rossz volt tőle elbúcsúzni az utolsó nap végén. Minimum 10 percig csak álltunk és öleltük egymást miközben ő sírt, aztán hazament. Nekem abban a pillanatban nem jöttek a könnyeim, de amint én is hazaértem...

Az utolsó nap ezt leszámítva egyébként jól telt. Egész nap csak virágokat tettünk csokrokba és adtuk oda őket tanároknak, meg a nyolcadikosoknak. Miután ezzel végeztünk elmentünk fagyizni, még a papírgyűjtésből befolyt pénzből.

Másnap páran kimentünk a Kopaszira, ahol nagyon jól elvoltunk. :) Kezdem azt észrevenni, hogy már sokkal jobban érzem magam ebben a társaságban, mint azokkal, akikkel régen voltam sokat. Tényleg furcsa, hogy mindenki mennyit változott.

Tudom, hogy megint sokat nem voltam, de mától már lesz elég időm és alkalmam is jelentkezni, szóval több írásra számíthattok, meg írok majd cikkeket is. Ja, és hamarosan egy új design is felkerül. ;)

Sajnálom, hogy pontosan hat napig nem írtam semmit, de mondhatjuk úgy, hogy kb. nem is volt miről. Jó, oké, nyilván nem egész nap bent kuksoltam a szobámban, csak leginkább olyan dolgok történtek, amiket csak pár mondatban tudok kifejteni. Először is szombaton voltam egy ilyen gyorsulási versenyen, a pesti rakparton. Illetve én nem a parton voltam, hanem a VIP hajón. Igazából nem nagyon érdekelt a verseny, de ingyen osztogatták a VIP jegyeket, így hát elmentünk. Az egészet egy tortilla chipses cég (PocoLoco) rendezte, ami annyit jelentett, hogy a hajó tele volt chipssel meg szószokkal, amiből ingyen ehettünk annyit-amennyit akartunk. Plusz volt egy büfé rendes kajákkal, amivel szintén ez volt a helyzet. Délben jött egy másik, nagyobb hajó, ami körbevitt minket a Duna budapesti szakaszának a nagy részén. Na, annak a hajónak a nyitott részén nem volt tető, szóval már most eléggé barna vagyok. :) Aznap este még elmentünk a Bono szülinapja alkalmából a LaserForce arénába lézerlabirintusozni. Nem mondom, hogy rossz volt, vagy unalmas, de igazából nem nagy szám. Van egy elég jó tükörlabirintus, (nem olyan gagyi, hogyha lenézel az aljára, akkor látod az utat.) ami nekem elég nehezen ment, soha nem találtam ki elsőre, sőt sokszor az elején lyukadtam ki. Ha az ember kiért a labirintusból, akkor egy olyan folyosós részre került ahol a falakról lézerek jönnek, és azok alatt/felett kell úgy átmenni, mint egy ninja. Ez elég jól ment, pedig egyáltalán nem vagyok hajlékony, meg semmi ilyesmi.

Vasárnap végre sikerült eljutnom a Csillagainkban a Hiba filmre moziba. Az Alleeban néztük meg az Anettel, a Petrával meg az Anett anyukájával:D Petrán kívül mind olvastuk a könyvet is, tehát nekünk komoly elvárásaink voltak. És hát azt kell mondanom, hogy nem csalódtunk. Valami nagyon jó lett a film. A színészeket tökéletesen választották meg. Passzolnak is a könyvhöz, egymáshoz is, na meg persze eszméletlenül játszanak. Aminek még nagyon örültem, (minden nerdfighterrel együtt) hogy abszolút könyvhű lett a film. A fontos idézetek szóról szóra vannak benne, és végül is nem hagytak ki olyan sok mindent. Azt még viszont hozzátenném, hogy a felirat pocsék. Nem is a helyesírási hibákkal volt bajom, hanem egyszerűen beszélnek a szereplők és mást írnak ki. Ez se zavart volna a kisebb részeknél, de könyörgöm, ha az amerikaiak meghagyták rendesen Augustus metaforás idézetét, akkor a magyaroknak miért kell átírni!? A szlengesítés meg a másik. Aki olvasta a könyvet az tudja, hogy Hazel meg Gus korántsem olyan szavakkal kommunikálnak, hogy "Nincs gáz." Na, mindegy, a lényeg, hogy az eredeti film nagyon jó lett, kiváltja az érzéseket stb. Azért elég jó érzés, amikor moziban ülsz és hallod, hogy az összes ember előveszi a zsebkendőjét akkor, amikor te.. Habár a This is Us-os mozizást nem múlta felül, azért ez is nagyon jó élmény volt.

Jaj, és még egyszer bocsánat, hogy ennyi ideig nem írtam. Ilyenkor mindig bűntudatom van, főleg, hogy pont hétvégén, hiszen akkor jöttök a legtöbben.. Én mondjuk pont hétköznap érek rá általában, de mindegy. (oké, ez most pont nagyon nem igaz.) + most hogy apánál vagyok így csak ilyen korán tudok postolni mert itt sajnos nincsen külön szobám.. Azt nem tudom még, hogy akkor mi lesz, amikor olyan fülledt meleg lesz bent a lakásban is, akkor sokszor fogja magát a gép és leáll. Szóval sok szerencsét nekem.

Írjátok meg chatbe, hogy érdekelnek-e titeket ilyen vásárlásos bejegyzések, mert csak akkor írom meg:D

A Bravo Otto idén aznap került megrendezésre amikor mi hazajöttünk az osztálykirándulásról, de én nagyon el akartam menni. Szerencsére sikeresen megfűztem Bonot meg Andit, hogy jöjjön el velem attól függetlenül, hogy aznap éjjel kb. semmit sem aludtunk és mindenki hulla fáradt volt. Ez volt életem első ilyesmi rendezvénye, (Koncert, díjátadó? Minek nevezzem?) és azt kell mondjam, hogy nagyon is élveztem, csak a drága barátnőim voltak kicsit unalmasak. Nem arról van szó, tényleg, én szeretem őket meg minden, csak egyszerűen képtelenek voltak feloldódni és végig csak fapofával álltak. Én meg azért mentem oda, hogy jól érezzem magam. Szerencsére egy elég hangos, fangirlekből álló társaság mellett kötöttünk ki végül, (Eleinte pár toronyház mögött álltunk, utána részeg idióták mellett, majd pedig cigit letenni nem bírók közelében. Nincs bajom azzal, ha valaki dohányzik, de könyörgöm, egy 2000 fős tömeg közepén!?) így nem éreztem furcsán magam, ha csápolni vagy ugrálni, esetleg sikítani volt kedvem, megtettem. Ja, egyetlen zavaró dolog volt még. Az volt meghirdetve, hogy az egészet 20:00-kor kezdik el. Aha, persze. Minimum egy órát kellett ott állni és várni és várni és várni.

Éjszaka a lányok nálam aludtak, ugyanis másnap korán reggel menni kellett az idei Black Time-os évadzáró gálára. Szokás szerint minket a lehető legkorábbi időpontba osztottak be. (y) Nem emlékszem, hogy írtam-e, de az volt a tervem, hogy majd miután mi is, és Dávidék is táncoltak, odamegyek beszélgetni hozzá. Ez ilyen búcsúzásféle lett volna a számomra, ugyanis egész nyáron nem fogom látni valószínűleg. Ilyen "lesz, ami lesz, már úgyis mindegy" alapon akartam odamenni hozzá dumálni, csak ilyen általános dolgokról. Áh, milyen szépen el lett tervezve az egész. De hát mi történik? Őket egy másik időpontba osztották be, így még csak látni se láthattam. Ez annyira jellemző, mindig valami ilyesmi történik. Eléggé elment a kedvem az egésztől, de rájöttem, hogy ha azt akarom, hogy feljebb kerüljek a Dávidhoz, akkor azért jól kéne táncolni. Szóval gondoltam kimegyek a Klauzál Ház kertjébe gyakorolni, azon az ajtón ahol tavaly mentünk ki, MAJD BE, ugyanezzel a céllal. Teljesen egyedül voltam kint, és táncoltam vagy 20 percet, és mivel nem vittem magammal semmit, és nem tudtam mennyi az idő, gondoltam ideje visszamenni. Ja, csak éppenséggel az ajtó zárva volt, nálam meg nem volt telefon. Sikeresen kizártam magam. (y) 3x is megpróbáltam átmászni az eléggé magas drótkerítésen. Egyszer sem jött össze, ráadásul meglátszottak az erőlködéseim a nadrágomon. Egy ideig még lézengtem és gondolkodtam, hogy hogyan juthatnék vissza. Végül leültem az ajtó elé és addig kopogtattam amíg egy lány végre észrevett. (ez kb. 10-15 percbe telt..) Szólt a tanáromnak, aki nagyon cuki volt, nemhogy beengedett volna, inkább a zárt ajtón keresztül kérdezgette vigyorogva, hogy nem fázom-e trikóban. Végül azért beengedett. Lement a gála, aztán hazamentünk.

A mai napom eléggé unalmasra sikeredett. Már minden diák és tanár is nagyon fáradt, eléggé érződik, hogy itt az évvége, konkrétan semmit sem csinálunk. Az edzéseknek is vége van, tehát az összes nyomorult délutánom is szabad. Egész nap csak a matracomon feküdtem és bőgős zenét hallgattam. Csak arra tudtam gondolni, hogy az egész Dávid ügyet elcsesztem és már mindennek vége.

Ha érdekel pár depis szám, ami ma a kedvencem lett, akkor kattincs a bővebbenre:D

Oké, először is: Ez volt életem eddigi legjobb osztálykirándulása. Komolyan, valami eszméletlen jó volt. :D Két napra mentünk el Székesfehérvárra, az angoltanárnőnk szülővárosába. Az egész kirándulást ő szervezte meg az ofőnkkel, illetve ő jött el velünk az osztályfőnök helyettesünk helyett. Szóval reggel találkoztam pár osztálytársammal a buszmegállóban és együtt elmentünk a Kelenföldire, mert onnan indult a vonatunk. Az út hamar eltelt, eléggé élveztük. Ez itt egy párbeszéd Mesi, és a jegyszedő (kalauz?) között:
 - Jó napot kívánok! Jegyeket kérnék.
 - Az osztályfőnökünknél lesznek..
 - Óóó megbüntessem az ofőtöket?
 - Ne, ne tessék megbüntetni! Nagyon jófej, és kedves, meg szép, és szőke, meg nagy a melle. *egész osztály röhögőgörcs*
Ezek után elmentem az ofőnkért a vonat másik végébe és a visszafelé úton közöltem vele, hogy ne csodálkozzon ha a kalauz furcsán néz rá. Mert Mesi történt. Mikor megérkeztünk elmentünk a hotelba (cirka 30 perc séta) ami valami eszméletlen szép volt, még sosem voltam hotelban. Ezután elmentünk egy játékmúzeumba ahol a lehető legtöbb játékot sikerült tönkretennünk, majd pedig a Bory-várba. Nem szeretem a kultúrprogramokat meg ilyesmiket, de ez a hely valami csodálatos volt. Olyan az egész, mint egy mesebeli kastély, tele virágokkal, szökőkúttal, nagy szobrokkal. Megéri elmenni nagyon feelinges az egész. Összesen ennyi volt a múzeumosdi, miután visszaértünk volt egy óra 'csinálj, amit akarsz, menj, ahova akarsz' dolog, majd vacsora. Utána akik szerettek volna mehettek a tanárokkal kocsmázni, az angoltanárunk régi kedvenc kocsmájába. Aki akart ihatott egy kis sört, egyébként meg ültünk a cigi szagban, absztrakt, erotikus rajzokkal körülvéve a falon. Érdekes program volt, mindenki teljesen feloldódott, és úgy beszélgettünk mintha nem is lennének velünk tanárok. Miután visszamentünk a szállodába, már mehettünk is szaunázni. Vegyesen mentünk be a közepes méretű kabinba, fiúk-lányok együtt. Hát ott elhangzott néhány érdekes párbeszéd, amit inkább nem írnék le. A lényeg, hogy erre szerintem kb. egész életemben emlékezni fogok:DDD Egy jelenet: A szaunában kiderült, hogy pár fiú osztálytársam a szabadidejében bevásárolt és többek között például óvszert is vettek. Nem tudom, hogyan került a Mesihez, de fogta magát és felfújta orbitális nagyra. A következő pár percben azzal ment a lufizás. Ebben nem lenne semmi érdekes, csak annyi, hogy a tanárok kintről néztek minket, és még csak megszólalni se szólaltak meg. 

Az éjszaka megint egy másik sztori. Lefürödtünk, meg minden és a Mesi nagyon rosszul lett. Egyébként is náthás volt, de csak rosszabbodott. Ezt persze az is elősegítette, hogy gyógyszert vett be, sört ivott, majd megint gyógyszert vett be. (y) A lényeg az, hogy szegény annyira ramatyul volt, hogy teljesen elhagyta magát. Bonoval és Andival volt egy szobában, ők az éjszaka közepén szóltak nekünk, hogy meg kéne nyugtatni. Egyik pillanatban sírt, aztán nevetett, baromságokat beszélt össze-vissza, és hülye ötletei voltak. Nem nagyon sikerült bármit is tenni, nem tudott elaludni, úgyhogy mindenki összegyűlt a mi szobánkban és ott beszélgettünk, meg ugye öt percenként járkáltunk wc-re, mint úgy általában az osztálykirándulásokon. Már nem emlékszem, hogyan, vagy miért, de végül a Mesi a mi szobánkban aludt, az én ágyamban, én az Adriéban, Adri meg egy ágyban a Barbival. 

Másnap reggel reggeliztünk, aztán pedig kaptunk egy térképet, csapatokra oszlottunk, és meg lett mondva, hogy miket  kell megkeresni, lefotózni. A feladat közben találtunk egy fagyizót (Adria fagyizó) ahol brutális méretű "gombócokat" adnak 200 forinttért. Életünk legfinomabb fagyiját ettük aznap. Később elindultunk hazafelé, de leszálltunk Agárdon. Eléggé rossz idő volt, nem lehetett fürdeni, de azért páran még így is megtették:D Ezen kívül találtunk egy döglött halat meg pár páwagyereket a parton. Az osztályból egy csomó lány teljesen rájuk mászott, én éreztem kínosan magam, komolyan. Amikor elmentem megnézni a halhullát az egyik osztálytársam (Máté) éppen a rózsaszínpólós beazonosítatlan páwagyerekkel beszélt. Elmentem mellettük és az idegen fiú megkérdezte a Mátét:
 - Ezt a lányt hogy hívják?
 - Noéminek. - Megálltam és kérdőn néztem a csávóra, aki meg sem szólalt csak mosolygott rám és kacsintott. Beleröhögtem a képébe és továbbindultam az eredeti uticélomhoz. Igazából nem tudom mit kellett volna mondanom neki, de az a tipikus "szia, nézd szexi testem van, meg full buzis fejem, tudom, hogy engem akarsz" srác volt. Az ilyenek annyira szánalmasak.

Dióhéjban ennyi lett volna a kirándulásunk, de ezen kívül még történt egy csomó minden, amit egy másik posztban fogok leírni, egy, mert késő van, kettő, mert ezt is túl hosszúra húztam, meg a haullal is tartozok még, meg ehhez a bejegyzéshez is rakok majd képeket. :)

Tegnap előtt voltam moziban a Bonoval. A Godzillát néztük meg. Én nagyon szeretem a katasztrófafilmeket, ezért eleve szimpatikus volt, viszont koránt sem gondoltam, hogy ilyen jó lesz. Úgy voltam vele, hogy majd lesz a Godzilla, aki megtámadja az emberiséget, harcolnak, és végül mi győzünk. De nem! A filmnek nagyon jól kitalált története van, a színészek is nagyon jól játszanak, na meg alapjában véve nagyon szépen lettek megcsinálva a "szörnyek", meg a veszélyes jelenetek. Izgalmas volt, változatos és nem kiszámítható. Szépen lassan derülnek ki a dolgok egészen az elejétől, vannak benne csavarok és pár megijedős rész is. Nagyon élveztem, a film felkerült a kedvenceim közé. :) Még aznap beszéltem a Krisztivel, (osztálytárs) és azt mondta, hogy úgy vágódhatok be a Dávidnál, ha sokat beszélgetek vele, és majd idővel megkedveli a személyiségemet, ezáltal ő is keresni fogja a társaságomat. Ez miatt próbáltam elhatározni magamat, mert hát elég logikusan hangzik. Szóval, a film vége felé eszembe jutott, hogy ha hazaértem ráírok és csak úgy random elkezdek vele beszélgetni, hogy milyen napja volt, nekem milyen volt.. Viszonylag bátor is voltam, mert az járt a fejemben, hogy tudok mesélni a mai napomról. El akartam mondani, hogy moziban voltam, mert ebből nagyon jól el lehet indulni, (kinek milyen filmek jönnek be, kedvencek, színészek stb.)  plusz biztos voltam benne, hogy az is egy előny, hogy alapjában véve fiús filmet néztem.. Na, igen. Írtam is neki facebookon, de amilyen szerencsém van utána rögtön kijelentkezett. Komolyan, mindig ez történik. Eddig akármikor le akartam nyomni az entert, hogy beszélgetést kezdeményezzek, abban a pillanatban kilépett. 20 perccel később látta az üzenetemet (egy sziát.) de akkor már (khm nem káromkodunk.) nem akart visszaírni, pedig online voltam. Király.

Ezek után másnap volt edzés. Eszembe jutott, hátha majd élőben megkérdezi, hogy mit akartam tőle facebookon. Én legalábbis a helyében simán megtettem volna ezt a lépést bárkivel szemben, szerintem ez olyan alap udvariasság. Áh, nem. Ő köszön, rám se néz és megy tovább. Édes vagy Dávidka.

Ma voltunk ugye a hajókiránduláson. Nem volt semmi extra, a Kopaszin felszálltunk a hajóra és az elvitt minket a Margit-szigetig. Közben kisgyerekek olvastak fel nekünk információkat, de senki se hallotta őket, ment az üvöltés a hajó felső részén folyamatosan. Nagyon jól elvoltunk. :) Utána még a Kopaszin voltunk pár órát és hazajöttünk.

Voltunk még vásárolni, vettünk egy csomó nyári cuccot, de mivel holnap osztálykirándulás, be kéne pakolnom.. Szóval majd a következő poszt bővebbenjében lesz. xx